A fogyatékossággal élő emberek önrendelkezéséről és döntési szabadságáról rendezett konferenciát az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, ahol kiemelt együttműködő partnerünk, az ÉFOÉSZ is bemutatta tapasztalatait. A szakmai előadások mellett különösen nagy hatást gyakoroltak a résztvevőkre azok a személyes történetek, amelyek megmutatták, mit jelent a gyakorlatban az önálló élethez való jog.

A konferencia egyik központi témája a fogyatékssággal élő személyek önrendelkezése és döntési szabadsága volt. A kérdésről két veszprémi önérvényesítő, Kalányos György ésIván Zoltán osztotta meg saját tapasztalatait. Történetük jól példázza, hogy az önrendelkezés nem csupán egy elméleti fogalom, hanem a mindennapi élet minőségét meghatározó alapvető feltétel.

„Az intézményben majdnem kétszáz ember élt, egy szobán pedig átlagosan hatan osztoztunk” – idézték fel korábbi élethelyzetüket. Az intézményi lét szigorú szabályokhoz kötődött: a napi rutin nagy részét mások határozták meg, kevés lehetőség volt az egyéni döntésekre.

„Szigorú házirend volt. Azt kellett csinálni, amit a gondozók mondtak. Nem dönthettünk semmiben” – fogalmaztak.

Életük jelentős fordulatot vett, amikor hárman költözhettek be egy tapolcai albérletbe, melyben mindannyiuk számára külön szoba jutott. 60 órás képzésen tanulták meg, hogyan kell önállóan ellátniuk magukat, kitakarítani, bevásárolni és felelősséget vállalni saját döntéseikért. Az új környezet kezdetben szokatlan volt számukra, olyannyira, hogy az első időszakban továbbra is együtt aludtak egy szobában. Közel egy évre volt szükség ahhoz, hogy teljesen hozzászokjanak az önállóbb életformához.

A támogatott lakhatás azonban nem pusztán a lakókörnyezet megváltozását jelentette, hanem a döntési szabadság megélését is.

„A támogatott lakhatás azt jelenti, hogy szinte önállóan élünk. Éppen annyi segítséget kapunk a segítőnktől, amennyit kérünk, annál nem többet. Mi döntünk a mindennapi életünkről: hogy hová megyünk munka után, mit csinálunk, vagy mit szeretnénk enni.”

Az évek során mindketten bizonyították, hogy a megfelelő támogatás mellett képesek teljes és önálló életet élni.

Kalányos György ma már egyedül él, és egy autóipari beszállító cégnél dolgozik, ahol Mercedes-járművekhez gyártanak alkatrészeket. Munkájában csoportvezetői feladatokat lát el, jelenleg tizenöt munkatárs munkáját koordinálja.

Iván Zoltán szintén önálló életet él. Egy szőnyegszövő műhelyben dolgozik, ahol nemcsak a termelésben vesz részt, hanem vezetői feladatokat is ellát. Két munkatárs munkáját irányítja, ő kezeli a megrendeléseket, és a kiszállítások szervezéséért is felel.

Történetük egyértelműen bizonyítja, hogy a fogyatékossággal élő emberek megfelelő támogatás mellett képesek önálló döntéseket hozni, felelősséget vállalni, dolgozni, vezetői szerepet betölteni és aktív tagjai lenni közösségeiknek.

A konferencia egyik legfontosabb üzenete éppen ez volt: az önrendelkezés nem kiváltság, hanem minden embert megillető alapvető jog. Az ehhez vezető út pedig nem a helyettesítő döntésekben, hanem a támogatott döntéshozatalban, az önállóság fejlesztésében és az egyéni képességek kibontakoztatásában rejlik.

Kalányos György és Iván Zoltán története emlékeztet arra, hogy amikor lehetőséget kapnak az emberek saját életük alakítására, nemcsak önállóbbá válnak, hanem közösségeik és munkahelyeik értékes, aktív szereplőivé is.