A Civil út Alapítvány közleménye

2026-05-20

A mai napon a 24.hu oldalán megjelent sajtóhír több ponton is téves és hiányos képet festenek alapítványunk működéséről és a támogatási folyamat körülményeiről. Mindez annak ellenére történt, hogy az újságírói megkeresésre készséggel és részletesen válaszoltunk.


Sajnálattal tapasztaltuk ugyanakkor, hogy válaszainkból éppen azok az információk maradtak ki a megjelent cikkből, amelyek segítették volna az olvasókat a pályázati folyamat és a támogatás elnyerésének pontos értelmezésében.


A Civil út Alapítvány évek óta elkötelezetten foglalkozik azokkal a társadalmi és szakmai területekkel, amelyek a pályázatban is szerepelnek. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a hazai és európai uniós finanszírozási lehetőségeket, és aktívan dolgozunk azon, hogy minél több programot és segítséget tudjunk biztosítani az érintett közösségek számára.


A DIMOP 4.2.9-25 pályázat társadalmi egyeztetése 2025 februárjában indult el, ekkor kezdtük meg a pályázati lehetőség részletes vizsgálatát és az előkészítő munkát. A pályázati felhívás 2025 októberében jelent meg, addigra alapítványunknál már intenzív szakmai előkészítés zajlott, és részt vettünk a koordináló szervezet által
szervezett workshopokon is.


Pályázatunk 2026 januárjában, a határidőn belül került benyújtásra. A támogatói döntés időzítése a kiíró által meghatározott eljárásrend szerint történt, annak ütemezéséről és részleteiről kizárólag a pályázatot kezelő szervezet tud pontos tájékoztatást adni.

A pályázat utófinanszírozású, ugyan előleg igényelhető, azonban az Alapítvány mindeddig semmilyen összeget nem kapott. A pályázatnak összesen hét nyertese van, és valamennyi pályázó a teljes igényelt támogatási összeget megkapta.

A projekt célja 13.636 fő digitális kompetenciáinak fejlesztése országos lefedettséggel, kiemelt fókusz mellett a Dél-Dunántúl (HU23) és az Észak-Alföld (HU32) NUTS-2 régiókra, valamint kiegészítő jelleggel Pest vármegyére (HU12). A program elsősorban felzárkóztatásra váró, hátrányos helyzetű járásokban élő személyeket céloz meg. A célcsoportot a 16–65 év közötti hátrányos helyzetű személyek, valamint a 65 év feletti korosztály alkotja. Kiemelten bevonásra kerülnek a fogyatékossággal élők, alacsony iskolai végzettségűek, álláskeresők, valamint azok, akik digitális kompetenciáik hiánya miatt nehezen férnek hozzá az online szolgáltatásokhoz.

A képzések jelenléti formában, 10–15 fős kiscsoportokban valósulnak meg, biztosítva az egyéni haladási tempóhoz igazodó fejlesztést. A programba történő belépést egységes bemeneti kérdőív előzi meg, amely felméri a résztvevők meglévő digitális kompetenciáit. A képzés lezárásakor kimeneti mérés történik a fejlődés igazolása érdekében. A sikeresen teljesítők mikrotanúsítványt kapnak, a bevont résztvevők száma megegyezik a tanúsítványt szerzők számával. A képzések lebonyolítását oktató mentorok végzik, munkájukat az oktatásszervezésben és a résztvevők támogatásában mentorok segítik. A projekt része az egyéni mentorálás, a képzésbe való becsatlakozás támogatása, valamint elektronikus formában megvalósuló utókövetés is. A kialakított képzési struktúra újrahasznosítható, hosszú távon is fenntartható, az utókövetés pedig lehetővé teszi a digitális fejlődés eredményeinek mérését. A program hozzájárul a foglalkoztathatóság növeléséhez, a digitális esélyegyenlőség erősítéséhez, valamint az elektronikus ügyintézés és digitális szolgáltatások szélesebb körű használatához.


Fontosnak tartjuk, hogy a nyilvánosság teljes képet kapjon a Civil út Alapítvány munkájáról és az elmúlt években megvalósított programjainkról. A Civil út Alapítvány azért dolgozik, hogy valódi segítséget nyújtson azoknak, akik támogatásra szorulnak: időseknek, fogyatékossággal élő embereknek,
cukorbetegséggel élőknek, hátrányos helyzetű gyermekeknek és családoknak. Programjaink országos szinten működnek, széles partnerségi együttműködésben valósulnak meg, és közvetlenül vagy közvetetten emberek tíz- és százezreit érték el.

Kiemelt programunk, az Odaadó Program, melynek célja az idősek életminőségének javítása, az aktív időskor támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése és a közösségi kapcsolatok erősítése volt. Az odaado.hu platformnak 2025 végére több mint 8900 regisztrált felhasználója és több száz aktív szolgáltató partnere volt, míg online felületeink összesen mintegy 90 ezer embert értek el.
A program részeként több száz edukációs cikket, videót és online tartalmat készítettünk az egészséges életmód, a digitális tudásátadás, a mentális egészség, a rekreáció és az időskori biztonság témájában. Külön figyelmet fordítottunk az online csalások megelőzésére is: ismert emberek bevonásával készítettünk kiberbiztonsági podcastokat a digitális veszélyek felismeréséről és elkerüléséről.

2025-ben több mint 30 podcastadást készítettünk társadalmi, egészségügyi, családi, fogyatékosságügyi és közéleti témákban, amelyek összesen több mint 10 millió online elérést generáltak. A beszélgetések célja az volt, hogy közérthető, emberközeli módon hívják fel a figyelmet fontos társadalmi kérdésekre.

Cukorbetegséggel élő emberek számára 30 receptanyagot és 12 főzővideót készítettünk ismert ember bevonásával a „Szeretettől Édes” főzősuli programban. A programmal országos rendezvényeken és a Magyar Átfogó Egészségügyi Szűrőprogram 20 állomásán voltunk jelen.

A 2025. évi támogatási időszak során több mint 150 kitelepülésen, rendezvényen és közösségi programon vettünk részt országszerte. Ezeken közvetlenül több mint 4400 fő szemléletformálása valósult meg, míg az online kommunikációs és médiamegjelenések révén a közvetett szemléletformálás ennek több mint
háromszorosát érte el. A programok lebonyolításában több mint 150 együttműködő partner vett részt önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények, szakmai partnerek és vállalkozások bevonásával.

Kiemelkedő eredményt értünk el a Varázsceruza Programmal, amelynek keretében több mint 88 ezer adomány jutott el fogyatékossággal élő gyermekekhez és rászoruló családokhoz. A program részeként működő zenei mentorprogramban 7 fogyatékossággal élő mentorált és 10 mentor vett részt. A kezdeményezés mintegy
400 óra mentorálást, egyéni és csoportos foglalkozásokat, mentálhigiénés támogatást, kreatív workshopokat és szakmai fejlesztést foglalt magában, amelynek eredményeként 9 dal és 4 videóklip készült el. Emellett több ismert zenész bevonásával egy nyári alkotótábort is lebonyolítottunk.

A fogyatékossággal élő fiatalok tehetséggondozását és a társadalmi szemléletformálást szolgálta az a nemzetközi képzőművészeti tehetségkutató program is, amely során több ezer gyermeket szólítottunk meg. A program díjátadó eseményét a Budapest Parkban rendeztük meg, míg a különdíjas tehetség számára képzőművészeti mentorprogramot is biztosítottunk.

Több mint 130 fő vett részt felnőttképzési programunkban, elsősorban óvoda- és bölcsődepedagógusok. A képzések célja az inkluzív kommunikációs szemlélet erősítése, az esélyegyenlőség támogatása, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek elfogadásának és integrációjának elősegítése volt.

Külön támogatási programot indítottunk epilepsziával élő gyermekeket nevelő családok számára, amelynek keretében 10 család részére biztosítottunk speciális jelzőrendszerek beszerzéséhez támogatást, elősegítve az epilepsziás rohamok gyors észlelését és a gyermekek biztonságát.

Fogyatékossággal élő gyermekek részére fejlesztő és rekreációs foglalkozásokat biztosítottunk, míg az őket nevelő szülők számára rekreációs programokat szerveztünk a Magyar Nemzeti Galériában és a Puskás Múzeumban stadiontúrával egybekötve. Ezeken összesen több száz fő vett részt.

Több mint 1500 fő vett részt a Civilút Szenior Akadémia programjain, amelyek keretében digitális tudásfejlesztés, gyógytorna, edukációs előadások és közösségi foglalkozások valósultak meg. Az Olajág Otthonokkal és a Ringatóval együttműködve zenés, generációkat összekötő programokat szerveztünk idősek, kisgyermekek és édesanyák számára. Emellett nyugdíjas munkavállalást támogató kezdeményezésekhez is csatlakoztunk, amelyekkel további több mint 1000 embert értünk el.

Az Odaadó Díj program keretében 12 díjazott részesült elismerésben. A jelöltek több tíz- vagy százezres társadalmi közeget lefedő szervezetekből érkeztek, így a program nemcsak az egyéni életutak elismerését szolgálta, hanem a társadalmi felelősségvállalás és a példamutató szakmai pályák széles körű bemutatását is.

Az elmúlt évek során számos piaci partnerrel alakítottunk ki együttműködést. Közösen valósítottunk meg adománygyűjtéseket, fenntarthatósági szakmai eseményeket és társadalmi érzékenyítő programokat. Fenntarthatósági kezdeményezéseink keretében közel 100 tanodás gyermeket vontunk be faültetési
programokba.

Az év során kisebb civil közösségeket és szervezeteket is támogattunk rendezvényeik és társadalmi programjaik megvalósításában. Ezeken országszerte közel 5000 fő vett részt.

Jószolgálati partnerségeink révén több mint 4000 fő számára tettük lehetővé sport- és kulturális rendezvények ingyenes látogatását országszerte. Emellett több száz fiatal önkéntest vontunk be különböző rendezvények és programok lebonyolításába, támogatva a társadalmi integrációt és az önkéntesség kultúráját. 2025-ben új önkéntes programok fejlesztését is megkezdtük, amelyek 2026 során indulnak el.

E-sport programjaink keretében mintegy 200 gyermek – köztük lakásotthonban élő fiatalok – számára biztosítottunk rekreációs foglalkozásokat és digitális élményeket.

Az Erzsébet-táborokban táborozó gyermekek százai számára biztosítottunk sporteszközöket a teljes táboroztatási időszak alatt, elősegítve az aktív kikapcsolódást és a közösségi sportolást.

Támogattuk a nemzeti rendezvények – többek között az augusztus 20-ai programok – akadálymentes lebonyolítását, valamint részt vettünk a parasport társadalmasítását és népszerűsítését célzó kezdeményezésekben. Az alapítvány szakmai fórumokon és konzultációkon is képviselte a fogyatékossággal élő emberek érdekeit, többek között az Országos Fogyatékosságügyi Tanácsban és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala mellett működő Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testületben.

1000 nyugállományú katona és rendvédelmi dolgozó részére biztosítottunk ajándékcsomagot a megbecsülés jegyében. Hozzájárultunk a huszár hagyományok ápolásához is: táboroztatási segítségnyújtással mintegy 60 gyermek részvételével valósult meg hagyományőrző program.

Mindezek alapján világosan látható, hogy a Civil út Alapítvány a rendelkezésére álló támogatási forrásokat komplex, sokrétű és mérhető társadalmi hatással bíró programok megvalósítására fordította. Munkánk középpontjában mindig az emberek támogatása, a közösségek erősítése és a társadalmi érzékenyítés állt.
Továbbra is elkötelezettek vagyunk az átlátható működés, a szakmai együttműködés és a társadalmi felelősségvállalás mellett. Hiszünk abban, hogy az elvégzett munka, a programjainkban részt vevő emberek visszajelzései és a közösen elért eredmények önmagukért beszélnek.


Civil út Alapítvány

Ez is érdekelhet

Csatlakozz a közösségünkhöz!

Az egyéni és társadalmi felelősségvállalás fontos az élet minden területén.

Csatlakozz a közösségünkhöz Blog poszt

Kövess minket

1.5 K

Követő

1.5 K

Követő